Felvételi élmények

  Ez egyfajta külsős cikk lesz, a saját, felvételivel kapcsolatos élményeimről. Személy szerint egyáltalán nem izgultam, mert nem múlt rajt a felvételem. Akkor miért írtam meg? Erőpróbaként.

2015. 01. 17., SZOMBAT

  Furcsa, hogy úgy kezdem, akár egy naplót szokás, de mivel ez afféle bejegyzés, így elfogadható a formátum. Reggel korán keltem - legalábbis hétvégéhez viszonyítva -, összepakoltam, megreggeliztem és elindultunk anyával. Az úton szinte nem is gondoltam a felvételi nehézségére, csak arra, hogy vajon megtalálom-e a termet. :)

  Amikor odaértünk, felmentünk a lépcsőn, és jobbra kezdtük keresni a 10. G-t, persze, hogy csak a B betű utáni névsorokat találtuk az ajtókon. Majd megfordultunk, és végre a legutolsó terem előtt várakoztunk. Rengetegen toporogtak a folyosón, sokan idegesek voltak, az iskoláról beszélgettek, a tovább tanulásról. Nem messze tőlem volt egy osztálytársam, akit kedvelek, és neki nagyon számított a felvételi. Tíz-tizenöt perc várakozás után bemehettünk a termekbe, névsor szerint leültünk, és kiraktuk a cók-mókunkat - körző, vonalzó, tollak, ceruza, radír... -. Aláírtunk néhány papírt a részvételről, tájékoztattak a szabályokról és megkaptuk a feladatlapokat. Örültem, hogy a magyarral kezdtünk, de nagyon.
  Képzeletben megdördült a start pisztoly, és felnyitottuk a lapokat. A feladatok nem voltak túl bonyolultak, mondjuk az egyiknél megakadt a szemem. A mondat szószerkezetesnél, ugyanis nem tudtam, hogy jelöljem a szerkezeteket a mondatban. Szóval, az kitöltetlen maradt, de a jó hír, hogy arra csak 1-2 pontot adtak volna. A többi egyszerűen ment, csak a közmondások okoztak fejtörést és találgatást. A könnyű, kissé fontosabb feladatok után ugrottam a fogalmazáshoz.
  Írj 10-12 mondatos fogalmazást a kézírás ellen és mellett, legalább 2-2 indokkal! - valami ilyesmi volt a feladat röviden. Én nagyjából megoldottam, kissé zavaros lett, de az indokok meg lettek, és nem volt szóismétlésem. Amit elfelejtettem: címet adni. Mivel nem volt a feladat leírásban, megfeledkeztem róla. Csak a beadáskor láttam, hogy az előttem ülők írtak címet. Viszont szerintem az jól sikerült, kb.  20 pontra fogadnék, hogy annyit értem el.

A beadás után elég rövidke szünet következett, alatt megettem egy tábla csokit, a szívószálas üdítőt viszont már nem mertem megkezdeni. Új tanár jött felügyelni, újabb lapokat írtunk alá, megkaptuk a feladatsorokat, és dolgozhattunk.
  A legelső feladat meglepően könnyen és gyorsan ment. Körül-belül a feléig elvergődtem, utána már majdnem bőgtem! Annyira lehetetlenek voltak számomra feladatok, hogy juj! Egy ábrán volt egy háromszög, egyik szöge 40°-os, de ennyi.

A többire pedig valahogy rá kellett volna jönnöm.

Őszintén, én ilyen feladatot még nem is láttam. A  következtetős feladatnál ugye egyenletet kellett írni, de mindenhová legszívesebben x-et tettem volna... Pocsék volt számomra. Főleg az, mikor a városi gyerek azt mondja: "Könnyű volt, én nehezebbre számítottam..." *illusztráció a reakciómhoz, jobbra*
Hmm. Még hogy csak sztereotípia az, hogy a városokban jobb tanárok vannak, és okosabb gyerekek. Mármint úgy értve, hogy nekik tanítanak is valamit.
  Még szerencse, hogy nem ezen múlik az áhított iskolám. Sőt egyik sem a kettő közül (három különböző szakot jelöltem, 2 iskolában). Viszont a két osztálytársamnak számít, remélem, hogy ők bejutnak. Bár egyiküknek kívánom, hogy ne legyen a másik osztálytársam (akit kedvelek, és szomszédos teremben írta) közelében, több okból. De ez mindegy.

Végül is túléltem, meg van, és nem érdekel, hogy milyen borzalmas lett.

Ti hogy éltétek meg? :) Én közben ennek a bejegyzésnek a megírásán gondolkodtam, plusz azon, hogy a többi közel 49000 diák fejében mi játszódhat le.

VICTORY